oktatás
|
2013. május 16.
A nyugati országrészben örvendetes módon, dinamikusan nő az orosz ajkú vendégek száma. Köszönhető ez egyrészt a terület kedvező idegenforgalmi adottságainak – Balaton és Hévíz közelsége -, másrészt a közvetlen repülőjáratok megindulásának Sármelléken. |
 |
2013. május 16.
A megújult Nemzeti alaptanterv egyik kiemelt fejlesztési, nevelési célja a tanulás tanítása. A tanulási módszertani ismeretek átadása éppúgy az iskola alapvető feladata, mint az oktatás és a nevelés. Előbbi az elmúlt évtizedekben mégis háttérbe szorult. |
 |
2013. május 06.
Első helyezést ért el az 5–6. osztályos tanulók között Kocsa János a Bókay Árpád országos biológiaversenyen. A keszthelyi Csány–Szendrey ÁMK székhelyintézményének 6. b osztályos tanulóját Vargáné Péter Edit tanárnő készítette fel. |
|
2013. május 03.
Ezen a hétvégén már országszerte ballagnak a végzős középiskolások, és pénteken megkezdődnek a nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelv írásbelikkel az idei érettségi vizsgák. |
|
2013. április 30.
Elfogadta a parlament kedden a köznevelési törvény módosítását. Ennek alapján az iskolák húsz százalékkal eltérhetnek a jogszabályban meghatározott, 27 fős maximális osztálylétszámtól. |
|
2013. április 25.
Megváltozott a hulladékszállítás rendje, emellett a 2012. évi zárszámadásról, a városi strandok üzemeltetéséről, és Keszthely közbiztonságáról is tárgyalt áprilisi soros ülésén a keszthelyi képviselő-testület. Zárt ülésen döntöttek a képviselők a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői beosztására beérkezett pályázatokról. |
|
2013. április 24.
Április 25-éig minden középfokú intézmény értesíti a hozzá jelentkező tanulókat a felvételi döntéséről, azaz jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról. Ezzel lezárul az ún. általános felvételi eljárás. |
|
2013. április 23.
Összességében és a gazdasági alapszakok közül is a gazdálkodási és menedzsment a legnépszerűbb a 2013-as felvételin: 7398-an jelentkeztek, első helyen 3371-en jelölték meg. |
 |
2013. április 15.
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által negyedik éve meghirdetett HAPPY-hét során bizonyítást nyert, hogy „a víz a legjobb szomjoltó”, és a magas cukortartalmú üdítőknek, koffeintartalmú energiaitaloknak nincs helyük a fiatalok étrendjében. |
|
2013. április 05.
A keszthelyi Asbóth Sándor Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium ismét kiemelkedő országos sikert ért el. Szép Tamás, az iskola 2/12.G osztályos karosszérialakatos tanulója a Szakma Kiváló Tanulója Verseny Kecskeméten megrendezett 3 napos országos döntőjén 1. helyezést szerzett. |
|
2013. március 28.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) április 22-ig meghosszabbította annak a 4 milliárd forint összértékű pályázati programnak a jelentkezési határidejét, amely hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatásba való bejutását segíti elő. |
|
2013. március 21.
Immáron ötcsillagos minősítéssel büszkélkedhet - a Hungarospa (Hajdúszoboszló), valamint a Rudas és a Lukács (mindkettő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.) után - a szegedi Aquapolis is, tudhattuk meg Szabó Mihály ügyvezetőtől, a Magyar Fürdőszövetség március 20-21-i közgyűlésének egyik házigazdájától. |
|
2013. március 18.
Március végén pontos adatok lesznek arról, hogy az ország mely területén hány pedagógusra van szükség - mondta Balog Zoltán az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága előtti éves meghallgatásán hétfőn. |
|
2013. március 13.
A középfokú felvételi eljárásban március 18-án és 19-én, hétfőn és kedden nyílik lehetősége a tanulóknak a jelentkezések módosítására - közölte az Oktatási Hivatal szerdán. |
|
2013. március 13.
Még hat napig, március 18-ig adhatja le Diákhitel igénylését az, aki április 15-ig pénzhez szeretne jutni. A 7,75 százalékos kamatlábú, szabad felhasználású Diákhitel1 mellett az önköltséges és részösztöndíjas képzésben résztvevők a változatlanul kedvező, 2 százalékos kamatozású, államilag támogatott Diákhitel2-ben is részesülhetnek. |
 |
2013. március 09.
A nyugdíjas vagy nyugdíjba vonuló pedagógusoknak a kormány lehetővé teszi, hogy egyedi engedéllyel tovább dolgozhassanak azokon a területeken, ahol másképp nem lehet megfelelő szakos tanárt biztosítani. Keszthelyen nem érint sok nyugdíjaskorú pedagógust a változás. |
|
2013. március 07.
Több egyetem és főiskola engedélyezte, sok hallgató pedig ki is használja a nyelvvizsga-amnesztiát: azok a diákok, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehették át diplomájukat, 2016-ig nyelvvizsga helyett intézményi vizsgát is tehetnek. A legtöbb helyen ez csak pár ezer forinttal olcsóbb, mint a nyelvvizsgaközpontok által szervezett írásbeli és szóbeli, viszont a feladatok olykor-olykor könnyebbek. |
|
2013. március 05.
Elfogadhatónak tartják az érintett rektorok, hogy a felsőoktatási szakstruktúra átalakítása nyomán a főiskolákon bizonyos esetekben felszámolják a karokat is, és a tudományterületi intézetek dékáni hivatal nélkül működjenek – értesült a Magyar Nemzet. A következő félév során döntenek a felsőoktatási intézmények rektorai arról, mely szakokat kell átalakítani vagy megszüntetni. |
|
2013. március 05.
Felére csökkenhet az OKJ-s tanfolyamokra jelentkezők száma szeptembertől – erre számítanak az eduline által megkérdezett felnőttképzési szakértők. Az új képzési jegyzék miatt drágábbak és hosszabbak lesznek a tanfolyamok, ezért érdemes még most elkezdeni az iskolarendszeren kívüli képzéseket. |
 |
2013. március 05.
A köznevelés területén nyolcszázhatvan, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint ezerötszázan jelezték, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). |
|
|