Pálmaház nyílt a Helikon kastélymúzeum parkjában
2012. június 16. keszthely, manninger jeno, palinkas robert
Különleges virágokat, ritkaságokat, közöttük több mint négyszáz hibiszkuszt mutat be a Helikon pálmaház, amit szombat délelött avattak fel a keszthelyi Festetics kastély parkjának hátsó részében. Az ünnepségen – melyen jelen volt Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke is – Pálinkás Róbert, a Helikon kastélymúzeum igazgatója mondott beszédet.
A vendégek megtudhatták, hogy a kő, üveg és vas anyagú pálmaház szerkezete már megvolt, tartalommal, élettel azonban csak most sikerült megtölteni. A több épületet magában foglaló pálmaházban érdekes és különleges ritka fajok példányai kaptak helyet, a négyszáz csodálatos hibiszkusz mellett negyven darabos frangipáni gyűjteményt is kiállítottak. A szabadtéren sziklakert és tündérrózsás tó nyújt látnivalót. Azt mondta, a pálmaház reményeik szerint Európa-szerte híres és keresett lesz.
Az avatást a Bálint gazdaként ismert dr. Bálint György végezte. Beszélt a keszthelyi Festetics család és Nagyváthy János mezőgazdasággal kapcsolatos munkájáról. Felidézte a pálmaházak történetét, azt, hogy azokat a 19. század elején kezdték építeni, külföldön és hazánkban egyaránt. Elmondta: a pálmaházak nem csak gyönyörködtetnek, hanem a közműveltséget, a természet megismertetését is nagy mértékben szolgálják. A globalizált világban ugyanis sok millió négyzetméternyi erdőt vágnak ki, nem egyszer önös célból, így a trópusi flóra, a ritka és különleges növény és állatfajok pusztulnak, háttérbe szorulnak. Nagyon fontos, hogy bemutassák a trópusi fajokat, a keszthelyi pálmaház maradandó és gazdag élményt kínál.











































