Keszthelyi hősökre és áldozatokra emlékeztek
2012. június 03. keszthely, ruzsics ferenc
A hősök és áldozatok napja alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap a reggeli szentmise után a Várkertben álló emlékműnél. A rendezvény szónoka Kardos J. József irodalmár-tanár volt, aki beszédében elmondta: az emlékművet az idén felújították, a táblákon helyet kapott százhuszonkét második világháborús keszthelyi hős és áldozat neve, s feltüntették az emlékmű állításában, felújításában részt vevők nevét is.
Információként azt is kérte, hogy akinek a Don-kanyari harcokról bármiféle dokumentuma van, az jelezze, ugyanis könyv készül a zalai vonatkozásokról.
A hősökre és az áldozatokra emlékezve elmondta: a magyar nemzet életre teremtődött,
fennmaradt, ebben szerepet játszottak azok a keszthelyi hősök is, akik életüket adták
hazájukért, közösségeikért. Az emlékük örök, példájuk követendő: hozzájuk hasonlóan
olyan alapokat kell teremteni, amelyekre a következő nemzedékek felépíthetik a
biztos jövőt. A megemlékezés koszorúzással fejeződött be, s Ruzsics Ferenc polgármester
köszönetet mondott dr. Ágh Pálnak és Egerváry Péternek az emlékmű felújításáért.































