Kalendárium - Július 29., csütörtök
2010. július 28.
A Nap kel: 5 óra 17 perckor, nyugszik: 20 óra 22 perckor. A Hold kel: 21 óra 23 perckor, nyugszik: 8 óra 46 perckor.
Névnap: Márta, Flóra. Egyéb névnap: Adelmár, Bea, Beatrix, Elmó, Farkas, Fiorella, Olaf, Virág.
Márta héber eredetű, jelentése: úrnő. Szirmai Márta operaénekesnő a jazz területén is nagy sikereket ért el gyönyörű alt hangjával.
Flóra a virágok és a tavasz istennőjének latin nevéből vált keresztnévvé. Ünneplését, a Floráliát, amely az ókori Rómában hat napos volt, felújították a Székesfehérvár közelében feltárt római város, Gorsium romjain, ahol minden évben ünnepségsorozattal köszöntik a virágba borulást. A flóra egyúttal egy tájegység valamennyi növényfajának összességét is jelöli. Firenze - középkori magyar nevén Florenc - is virágzó kultúrájának és szépségének köszönhette nevét. Kozmucza Flóra nemzetközi hírű gyógypedagógus volt, akihez József Attila írt gyönyörű szerelmes verseket, ám ő Illyés Gyulához ment férjhez. Flórának neveznek egy minőségi mosószappant is.
Katolikus naptár: Szent Márta, Szent Beatrix, Szent Flóra.
Református naptár: Márta.
Evangélikus naptár: Márta, Flóra.
Zsidó naptár: Áv hónap 18. napja.



















