Elhunyt Suba Zoltán
2012. június 14. gyenesdias, keszthely, sport, zala
2012. június 13-án türelemmel viselt hosszan tartó betegség következtében Zalaegerszegen elhunyt Suba Zoltán. Zoli, aki Keszthelyen született a Zala megyei röplabda sport meghatározó embere, igazi csapat játékosa volt. Játszott az első osztályú Zalaegerszegben, majd Keszthelyen NB I-es csapatot hívott életre.
A 2000-es évek elején a Csokonai sportcsarnokban többnyire több száz lelkes néző előtt játszhatott az első osztályú együttes, amelynek játékosa, edzője és mindenese volt.
2003-ban anyagiak hiányában fel kellett függeszteni a sikeres együttes működését, szereplését.
Nem adta fel a harcot szeretett sportágáért Gyenesdiáson, lakhelyén pár éve életre hívta a férfi röplabdázást és neki köszönhetően NB II-ben szerepelhetett a csapat. Természetesen ő is.
51 évesen a tizenévesek között is megállta a helyét és példát adott alázatból, sportszeretettből.
2011-ben a keszthelyi egyetem sportcsarnokában még játszott, küzdött , harcolt 7-es mezben és biztatta a többieket a tizenéves társakat, mindezt már egy kórral is küzdve.
2012. áprilisában a veszprémi arénában a kézilabda BL meccs szünetében bizakodóan, terveiről és természetesen a röplabdáról beszélt nekem.
A pályán akadtak nála jobbak, színesebben játszók, de nagyobb szívvel és elkötelezettséggel senki sem űzte, szervezte ezt a sportágat. Így ritkán volt vesztes csapatban, a gyógyíthatatlan kór ellen azonban neki sem lehetett ellenszere. Pontosabban az elmúlt két esztendő alatt sok-sok kisebb csatát megnyert a kórtermekben és műtökben, de az utolsó 72 óra ellen már neki sem volt ellenszere, pedig a pályán liberóként rengeteg adogatást és veszélyes leütést hárított.
Életének 54. évében érte a halál.
Neve arany betűkkel vésődött Zala megye és Keszthely sport történetébe. Remélhetőleg akad, aki tovább viszi a röplabda iránti elkötelezettségét!
Hiányozni fogsz Zoli, mert lelkesedésed, a játékod, küzdeni tudásod pótolhatatlan azok számára akik ismertek és láttak a pályán, nyugodj békében!
Iglódi Endre
Fotó: Finta Maya































