Az első német charterjáratok szombaton érkeznek Sármellékre
2011. április 14. balaton, repuloter
Négy német nagyvárosból érkeznek az idei nyári repülési szezon első chartergépei szombaton a sármelléki FlyBalaton repülőtérre, amelynek ez évi utasforgalmát nagy mértékben befolyásolja, hogy még az idén visszatérnek-e a Ryanair menetrend szerinti járatai, illetve hány utast hoznak majd az új oroszországi charterek.
Josef Mutsch, a Lufthansa sármelléki járataira szerződött Mutsch Ungarn Reisen Kft. ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön elmondta: szombaton Hamburgból érkezik az első charter, amelyet még aznap a düsseldorfi, a berlini és a frankfurti járat követ. A mostani szezonban Frankfurtból és Düsseldorfból hetente, míg Berlinből és Hamburgból kéthetente szombaton indulnak járatok a Balatonhoz és vissza.
Mihálka Tibor, a repteret üzemeltető FB Airport Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy április 20-tól újabb három városból, Drezdából, Erfurtból és Lipcséből érkeznek további charterjáratok. A Hamburg Airways 150 fős kapacitású Boeing 737-es gépei az ugyancsak német Salomon Reisen szerződésével repülnek kéthetenként a Balatonhoz.
Az igazgató megemlítette: a vége felé járnak a tárgyalások arról, hogy az eddigi téli időszak helyett már a nyáron visszatérjenek az orosz chartergépek a Balatonhoz. Egyelőre nem kívánta megnevezni a légitársaságot, de Moszkván kívül akár más orosz nagyvárosból is fogadhat hamarosan gépeket a légikikötő. Hasonlóképpen nem zárultak le a tárgyalások a Ryanairrel, bár az már bizonyos, hogy a nyári szezon indulásával együtt még nem jönnek az ír fapados gépei.
A tavaly mintegy 25 ezer utast fogadó FlyBalatonra az idén nagyjából ugyanennyi vendéget várnak, de az orosz charterek kora nyári visszatérése jelentősen növelhetné a reptér forgalmát. Az a céljuk, hogy 3-5 éven belül elérjék a gazdaságos működtetéshez szükséges 250-300 ezres forgalmat, de ehhez menetrend szerinti járatok indítására van szükség.
Az igazgató kifejtette azt is, hogy az idén ígéretesen indult cargo üzletágra is alapozzák a nyereséges működés minél hamarabbi elérését. A téli időszakban Észak-Afrikába és a Közel-Keletre elsősorban élő állat szállítmányokat vittek Sármellékről, de az arab világ politikai változásai miatt ezek leálltak, tárgyalnak azonban az újbóli indulásról.
Sármelléken a kisgépes forgalom felfutásában is bíznak, ennek érdekében pihenő- és eligazító helyiséget nyitnak hamarosan, továbbá folyamatos üzemanyag-kiszolgálást is biztosítanak. Az elképzelések alapján a még kényelmesebbé és biztonságosabbá váló kiszolgálás révén 3-4 ezer kisgépet fogadhatnak és indíthatnak az idén Sármelléken. mti






























