Kiemelt képgalériánk

Szent István napi ünnepség, Keszthely

2010. augusztus 20.


nézze meg képeinket!

Kiemelt tudósításunk

Háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Újabb nagy beruházás indul Keszthelyen

2010. szeptember 03.

bővebben!


24 óra hírei

Ma értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor

2010. szeptember 07.
Ma értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor; a miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének meghívására mond beszédet a kabinet május 29-i megalakulása óta eltelt időszakról.

Lemorzsolódnak a roma diákok

2010. szeptember 07.
A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült.

A legcsekélyebb munkahelyi lopást is elbocsátással büntetik

2010. szeptember 07.
Újabb, sokakat felháborító vállalati döntést semmisített meg a napokban Észak-Rajna-Vesztfália tartomány munkaügyi bírósága, visszahelyezve munkakörébe egy tavaly elbocsátott mérnököt.

A pénz elégedetté tesz, de nem boldoggá

2010. szeptember 07.
A pénz boldogít, de csak egy bizonyos összeghatárig - derítették ki Daniel Kahneman Nobel-díjas tudós vezetésével kutatók egy amerikai felmérés eredményeit értékelve.

A Nap kel: 6 óra 10 perckor, nyugszik: 19 óra 13 perckor.
A Hold kel: 4 óra 43 perckor, nyugszik: 18 óra 21 perckor.

Kalendárium - Szeptember 7., kedd

2010. szeptember 06.
A Nap kel: 6 óra 10 perckor, nyugszik: 19 óra 13 perckor. A Hold kel: 4 óra 43 perckor, nyugszik: 18 óra 21 perckor.

Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől

2010. szeptember 06.
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője.

A tavalyihoz képest 20-25%-kal kisebb az idei szőlőtermés

2010. szeptember 06.
Az idei szőlő termésmennyisége mintegy 20-25 százalékkal kevesebb a tavalyinál, ennek következtében a mintegy 400 ezer tonna szőlőmennyiségből várhatóan kevesebb mint 3 millió hektoliter újbor készül az idén - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

Egy törvénymódosítás nyomán bírságolhatók lesznek a hajléktalanok

2010. szeptember 06.
Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik - a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg.

Máris egymillióan használják a Ping netes hálózatot

2010. szeptember 06.
Hamar egymillió felhasználó csatlakozott az Apple új internetes hálózatához, a Pinghez.

Királyságpárti jelölt is szerepel Zalában

2010. szeptember 06.
A zalai városok közül Letenyén vették nyilvántartásba a legtöbb polgármesterjelöltet, míg a legtöbb jelölő szervezet Nagykanizsán indul, Zalaegerszegen pedig egy királypárti képviselőjelölt is megméreti magát - derül ki az Országos Választási Iroda zalai adataiból.

Négy településen kilenc polgármesterjelölt közül választhatnak

2010. szeptember 06.
Négy településen kilenc polgármesterjelölt közül választhatnak a szavazók az október 3-i önkormányzati választáson - mondta Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Emelkedik a benzin ára, a gázolajé nem változik szerdán

2010. szeptember 06.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik.

A Zala megyei Salomváron elmarad az önkormányzati választás

2010. szeptember 06.
Egy településen, a Zala megyei Salomváron elmarad az önkormányzati választás októberben, elegendő számú jelölt hiányában - mondta Sári Miklós, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hévízi tárlat Budapesten

2010. szeptember 06.
Hévízi művészek alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a felújított Puskin kávázóban szeptember 6-án. A rendezvény szervezője Halász Gábor, Papp Gábor hévízi polgármesterjelölt kampányfőnöke, elmondta: a Hévízi Tárlat célja Budapest és Hévíz közötti turisztikai és kulturális híd megfogalmazása, valamint az, hogy Hévíz, a világhírű gyógyfürdő-város bemutatkozhasson a fővárosban.

Startol a szegények bankja

2010. szeptember 06.
A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság. A napilap ismerteti, hogy két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki e kísérleti program keretében.

A Nap kel: 6 óra 8 perckor, nyugszik: 19 óra 15 perckor.
A Hold kel: 3 óra 19 perckor, nyugszik: 17 óra 55 perckor.

Kalendárium - Szeptember 6., hétfő

2010. szeptember 06.
A Nap kel: 6 óra 8 perckor, nyugszik: 19 óra 15 perckor. A Hold kel: 3 óra 19 perckor, nyugszik: 17 óra 55 perckor.

Folytatódik az Egészségváros-program

2010. szeptember 06.
Keszthelyre, Vácra és Gyulára látogat el szeptemberben a Richter Egészségváros Program.

Elkeződött a tanév

2010. szeptember 06.
Keszthely Város Önkormányzata által fenntartott 2 általános- és 1 középiskolában a 2010/2011-es tanévet összesen 2020 tanuló kezdte meg, melyből 337-en kezdő évfolyamokon vannak és közülük 147 gyermek alapfokú iskolában iskolakezdő – tájékoztatta a Monitor Magazint Csótár András, az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottságának fideszes elnöke.

Fidesz-KDNP-frakcióülés Tapolcán: beszámol a kormány

2010. szeptember 05.
Orbán Viktor kormányfő mellett várhatóan a minisztereket is meghallgatják a Fidesz-KDNP képviselői a frakciószövetség szerdán kezdődő háromnapos, kihelyezett ülésén, Tapolcán.

Lejár a kompenzációs listák bejelentésének határideje hétfőn

2010. szeptember 05.
Az október 3-ai önkormányzati választásra kompenzációs listát hétfő 16 óráig lehet állítani.

Tematikus

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Eltitkolt évek
2010. szeptember 09.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál

A réz művészete
2010. szeptember 07.
kiállítás


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  13
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  5
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés